Bár az immun thrombocytopenia (ITP) a leggyakoribb autoimmun hematológiai rendellenesség, a betegség optimális kezelésével kapcsolatban a mai napig nincs minden kérdés egyértelműen tisztázva.

Az ITP-ben szendvedő felnőtt betegek terápiájában több, mint 50 éven keresztül a splenectomia elvégzése volt a standard beavatkozás, a kortikoszteroidok megjelenésével azonban a második vonalba szorult. Az utóbbi évtizedek változásai, többek között a sebészeti és aneszteziológiai eljárások fejlődése, újfajta immunszupresszív szerek, monoklonális antitestek és egyéb célzott hatású gyógyszerek kifejlesztése vezetett a terápiás lehetőségek mai széles palettájához. Ilyen körülmények között lehetősége nyílik a kezelőorvosnak a beteg számára legoptimálisabb módszer kiválasztására. Hol van a splenectomia helye ebben a spektrumban?

A 2000. január és 2010. december közötti időszakban 377 felnőttkori splenectomia történt a DEOEC klinikáin, ennek 18,8%-a (n=71) ITP-s betegeken, elsősorban terápia-refrakteritás és különféle kortikoszteroid mellékhatások miatt. Ezekben az esetekben az operáció a diagnózis felállításától számolva átlagosan 29.2 hónap után (95%CI= 19.5 - 38.9) történt meg, a betegek életkora a műtét idején átlagosan 44.1 év (95%CI= 40.0 - 48.1), míg a férfi/nő arány 0,29 volt. A beavatkozások 53,5%-a nyílt hasi műtétként, míg 46,5%-a laparoszkópos megoldással történt, illetve a betegek retrospektív követése átlagosan 49.8 hónapra terjedt ki (95%CI= 39,7 - 59,9).

Munkám során a korai és késői relapszus-gyakoriságot, így a műtét hatékonyságát, ennek prognosztikai markereit, költséghatékonyságát, illetve a lépeltávolítás műtéti és posztoperatív szövődményeit vizsgáltam az ITP-s betegpopulációban, összevetve más, splenectomián átesett betegcsoportokkal.
Előadásomban azt kívánom bemutatni, hogy a betegek nagy hányadában hosszú távon milyen előnyökkel rendelkezik a relatíve alacsony rizikóval bíró operáció a konzervatív terápiával szemben.