Az elmúlt 20 évben a diagnosztizált cukorbetegek száma közel megduplázódott. Ez a tendencia várhatóan hasonló irányt mutat. A diabéteszhez kapcsolódó ismert szövődmények kialakulásának kockázata is jelentősen emelkedett. A 2-es típusú diabetes mellitus (DM2) társbetegségeinek, szövődményeinek egyre növekvő gyakorisága mellett, ezen betegségek népegészségügyi jelentősége is nő. A szövődmények kialakulásának megelőzése, a már meglévő betegségek progressziójának visszaszorítása nagyrészt a gondozói hálózat hatékonyságán múlik.
Kutatásunk célja a DM2-es populációban jelenlévő egyes társbetegségek (acut myocardialis infarctus, egyéb ischaemias szívbetegség, elhízás, lipid-anyagcsere zavar, hypertonia, microalbuminuria, nephropathia, neuropathia, perifériás artériás érbetegség, retinopathia, agyvérzés) gyakoriságának feltérképezése volt a különböző képzettségű társadalmi rétegekben.
A Háziorvosi Morbiditási Adatgyűjtési Programban szereplő 11 megye 72 résztvevő háziorvosi praxisában végeztünk keresztmetszeti vizsgálatot. Az adatokat vizsgálati adatlap és önkitöltős kérdőív segítségével gyűjtöttük. A társbetegségek gyakoriságát nem, korcsoport és képzettség szerinti bontásban vizsgáltuk és populációs becslést végeztünk a konkrét esetszámokat illetően az 50 éves és annál idősebb DM2-ben szenvedő betegek körében.
A reprezentatív 1239 fős mintánk alapján a három leggyakoribb társbetegség a hypertonia (88,9%), a lipid-anyagcsere zavar (63,4%) és az elhízás (59,2%). Populációs becslésünk szerint legnagyobb számban az alapfokú végzettséggel rendelkezők körében figyelhetők meg a társbetegségek: hypertonia esetén 117472 főről, a lipid-anyagcsere zavar esetében 80212 főről és elhízásnál 72 539 főről beszélhetünk. Felsőfokú végzettség esetén ez az érték a hypertoniánál 27641 fő, a lipid-anyagcsere zavarnál 20319 fő, illetve az elhízásnál 17013 fő.
Adataink arra engednek következtetni, hogy a gondozás a magasabb képzettséggel rendelkezők körében hatékonyabb, a szövődmények túlnyomó része a képzetleneknél mutatkozik. Mindez arra mutat rá, hogy a gondozás képzetlenekhez való adaptálása fontos lenne, ám elmarad. Az így el nem ért egészségnyereség nem befolyásolja a döntéshozókat.