Bevezetés: Laparoscopos műtétek alatt alkalmazott Trendelenburg-helyzet és pneumoperitoneum kedvezőtlen pulmonális és hemodinamikai változásokkal jár. Vizsgálatunk célja az volt, hogy felfedjük azokat az előnyöket és hátrányokat, amelyek a teljes intravénás anesztézia és inhalatív anesztézia alkalmazása során adódnak.
Vizsgált személyek, módszerek: A DE OEC Nőgyógyászati Klinika elektív, laparoscopos műtéten átesett 37 betegét vizsgáltuk prospektív módon, akiket véletlenszerűen két csoportra osztottunk az alkalmazott anesztéziát illetően. Az 1. csoport (n=20) teljes intravénás anesztéziában részesült: propofol-phentanyl indukciót követően a narkózist propofol perfúzorral tartottuk fent. A 2. csoportban (n=17) lévő betegek propofol-phentanyl indukciót követően sevofluran és nitrogén-oxidul által fenntartott narkózisban részesültek. Izomrelaxánsként atracurium-besylátot használtunk mindkét csoportban. A narkózis alatt 16/min frekvenciájú volumen kontrollált lélegeztetést alkalmaztunk. A betegek ASA I. illetve II. besorolásúak voltak, átlag életkoruk 31,35 év, BMI átlagértékük 23,53 ttkg/négyzetméter volt. A műtétek alatt 5 percenként jegyeztük a kilégzés végi szén-dioxid, légúti csúcsnyomás, vérnyomás és szívfrekvencia értékeket, valamint posztoperatívan jelentkező hányingert és hányást. Az adatok statisztikai értékeléséhez kétmintás t-próbát, Mann-Whitney tesztet és khi-négyzet próbát használtunk.
Eredmények: A 2. csoportban a kilégzés végi szén-dioxid szint szignifikáns emelkedése volt megfigyelhető valamint a posztoperatív hányinger-hányás is gyakrabban fordult elő. A többi vizsgált paraméter esetén a két csoport között nem találtunk jelentős különbséget.
Következtetések: Eredményeink alapján megállapítottuk, hogy félórát nem meghaladó műtétek során hemodinamikai szempontból a két csoport között nincs különbség. Sevoflurannal fenntartott anesztézia esetén a kilégzés végi szén-dioxid szint szignifikánsan magasabb volt. Ezt az anesztézia során a lélegeztetési paraméterek módosításával kompenzálhatjuk.