Regressziós szindrómák- esetbemutatások

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Konferencia: 
2010/2011. tanév
Tagozat: 
Konzervatív klinikai orvostudomány I.
Előadó szerző adatai
Név (format for foreign students: Last Name, First Name): 
Hegedüs Mónika

Előadás adatai

Előadás címe: 
Regressziós szindrómák- esetbemutatások
Összefoglaló: 

Bevezetés: Regressziós kórképeknek azokat a veleszületett betegségeket nevezzük, amelyekben az érintett egyén egy, már elért magasabb fejlődési lépcsőről esik vissza egy alacsonyabbra, fokozatosan veszítve el korábban már megszerzett képességeit. Az ilyen rendellenességben szenvedő betegek többnyire eseménytelen perinatális időszakot és kisgyermekkort követően, óvodás- vagy iskoláskorban, esetleg még később, fiatal felnőttként kezdenek tüneteket mutatni. Utóbbi azért kiemelt jelentőségű, mert – lévén e betegségek kevés kivételtől eltekintve autoszomális recesszív öröklésmenetűek – amikorra egy családban az első beteg gyermek tünetei manifesztálódnak, és a kórkép felismerésre kerül, már megszülettek a kisebb testvérek is, akik 25% eséllyel szintén betegek lehetnek. Az ilyen családok rendszerint leghamarabb az első, de sokszor csak a második, harmadik beteg gyermek születése után jutnak el genetikai tanácsadásra, így primer prevencióra gyakorlatilag nincs mód.
Betegek és módszerek: Jelen munkában a DEOEC Gyermekgyógyászati Intézet Klinikai Genetikai Központjának szakrendelésén 2008-2010 között felismerésre került regressziós kórképeket mutatjuk be egy-egy eset kapcsán, rámutatva a különböző genetikai háttér mellett is meglepően hasonló kórlefolyásra. A diagnózisok: ataxia teleangiectasia, Niemann-Pick C szindróma.
Következtetés: Eseteink jelentőségét az adja, hogy valamennyi beteg molekulárbiológiai vizsgálata külföldi kooperáció igénybevételével vagy Magyarországon elsőként saját laboratóriumban elvégzésre került, így a mutáció pontos ismeretében lehetőségünk van prenatalis diagnózist kínálni a szülők későbbi gyermekvállalása esetén, elősegítve ezzel egészséges testvérek születését.

1. témavezető adatai
Név: 
Szakszon Katalin
Intézet / Tanszék/ Klinika: 
Gyermekgyógyászati Intézet Klinikai Genetikai Központ

Támogatók: Támogatók: Az NTP-TDK-14-0007 számú, A Debreceni Egyetem ÁOK TDK tevékenység népszerűsítése helyi konferencia keretében, az NTP-TDK-14-0006 számú, A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karán folyó Tudományos Diákköri kutatások támogatása, NTP-HHTDK-15-0011-es A Debreceni Egyetem ÁOK TDK tevékenység népszerűsítése 2016. évi helyi konferencia keretében, valamint a NTP-HHTDK-15-0057-es számú, A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karán folyó Tudományos Diákköri kutatások támogatása című pályázatokhoz kapcsolódóan az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és a Nemzeti Tehetség Program