Az ischaemiás szívbetegségek kialakulásában és progressziójában résztvevő kórfolyamatok szabad gyököket termelnek, amelyek oxidatív stresszorként makromolekulák- fehérjék, nukleinsavak, szénhidrátok, lipidek – gyakran irreverzibilis károsodásait okozhatják.
Jelen munkánkban az volt a célunk, hogy meghatározzuk a kontraktilis szívizomfehérjék karbonilációjának mértékét egészséges és infarktusos szívizommintákban.
Kísérleteink során 24 hetes kontroll, valamint a bal elülső leszálló koronária lekötésével infarktusossá tett (MCI) nőstény egerek bal kamrájának infarktus által közvetlenül érintett anterior (MCI A) és az infarktustól megkímélt inferior területeit (MCI I) vizsgáltuk. A membránfosztott szívizomsejtekből nyert fehérje homogenizátumot derivatizáltuk, azaz a fehérjék karbonilcsoportjait dinitrofenilhidrazinnal (DNPH) jelöltük. A fehérjéket SDS-PAGE gélelektroforézissel molekulaméret szerint szétválasztottuk, majd nitrocellulóz membránra transzferáltuk. Western immunoblot technikával, DNPH-ellenes antitest segítségével meghatároztuk a karboniláció mértékét. Az érintett fehérjéket specifikus antitestekkel azonosítottuk. A karboniláció mértékével, illetve az adott fehérje mennyiségével arányos jelek intenzitását denzitometriával számszerűsítettük.
Az infarktusos szívek mindkét területén szignifikánsan magasabb fokú karbonilációt detektáltunk az aktin (relatív karboniláció a kontroll %-ban; átlag±SEM; kontroll: 100±3,683%, n=12; MCI I: 139,9±11,77%, n=12; MCI A: 145,8±18,09%, n=10), és a miozin nehéz lánc esetében (kontroll: 100±7,31%, n=12; MCI I: 146±16,94%, n=11; MCI A: 206,2±45,73%, n=11) a kontrollhoz viszonyítva. Az alfa-aktinin karbonilációs állapotában nem találtunk szignifikáns különbséget az egyes csoportok között.
Megállapíthatjuk, hogy az általunk vizsgált állatmodellben a karboniláció csak bizonyos kontraktilis fehérjéket érint, azokat is eltérő mértékben. Az infarktuson átesett állatokban az aktin és a miozin nehéz lánc jelentős mértékű karbonilációja arra utal, hogy a kialakuló oxidatív károsodás kiterjed a nekrózis által közvetlenül nem érintett területekre is. Ezen molekuláris változások hozzájárulhatnak a remodellációs folyamathoz.