Bevezetés: KSH legfrissebb felmérései szerint Magyarországon az öngyilkosságok száma 2006 óta stagnál, de még így is világviszonylatban az ötödik helyen állunk. A magasból ugrásról – mely hazánkban a harmadik leggyakoribb öngyilkossági forma – kevés hazai adat áll rendelkezésünkre.
Célkitűzések: munkánk során Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az elmúlt 10 évben öngyilkossági szándékból magasból ugrott személyek vizsgálatát végeztük. Célunk az volt, hogy kiderítsük ez az öngyilkossági forma milyen tendenciát mutatott az elmúlt évtizedben, melyek a jellegzetes „ugróhelyek”,van-e összefüggés a magasság és kimenetel között, melyik korosztályra, nemre jellemző, milyen betegségek, környezeti hatások hajlamosíthatnak rá. A szükséges adatokat a DEOEC Igazságügyi Intézet boncjegyzőkönyveiből, a Kenézy Gyula Kórház Traumatológia Osztályának beteganyagából, illetve a Debreceni és Nyíregyházi Rendőrség Bűnügyi Osztályának helyszíni szemlejegyzőkönyveiből gyűjtöttünk össze. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ugrott, de túlélt személyekről még nincsenek adataink.
Eredmények: összesen 122 esetet találtunk, s az ugrottak száma év szerinti lebontásban növekvő tendenciát mutatott. Leggyakrabban emeletes épületekről, felüljárókról, hidakról ugranak. Nagyobb magasságból – 15,8-40,2 m – ugrott személyek (64%) a helyszínen életüket vesztették, kisebb magasság – 2-15,8 m – esetén vagy túlélték (21%) vagy a kórházban haltak meg (15%). A kimenetel valószínűleg a becsapódási helyszíntől és testhelyzettől függött. A nem szerinti megoszlásra az enyhe férfi túlsúly, míg korcsoport szerint leginkább a 20-50 év közöttiek érintettsége jellemző. Pszichiátriai betegségek közül legnagyobb számban depresszió, skizofrénia és alkoholizmus fordult elő. 21 esetben különböző fokú alkoholos befolyásoltság igazolódott, 4 esetben pedig pozitív volt a toxikológiai lelet. Számos tanulmányban beszámoltak arról, hogy az öngyilkossági ráta a tavaszi és nyári hónapokban a legnagyobb, amely megfigyelést jelen munkánk is alátámaszt.