Az epidermális növekedési faktor receptor (EGFR), homológja, az ErbB2, és a vérlemezke eredetű növekedési faktor receptor (PDGFR) gyakorta fejeződik ki túlzott mértékben glia tumorok sejtjein. Ezen daganatok sugár, illetve kemoterápiával szemben mutatott rezisztenciája összefügg a fokozott EGFR kifejeződéssel. Tekintve, hogy mind a receptor tirozinkinázok, mind az integrinek képesek Akt-függő túlélési utakat aktiválni, munkacsoportunk a két molekula-család közös jelátvitelének terápia-rezisztenciában betöltött szerepét vizsgálja.
Munkám során öt glia eredetű tumor sejtvonal EGFR, ErbB2, PDGFRb és β1-integrin (ITGB1) expresszióját határoztam meg immunfluoreszcenciás jelölést követő Qifikittel kalibrált áramlási citometriával. Ezután vizsgáltam az ITGB1 szint csökkentésére végzett siRNS beviteli protokollok hatékonyságát – 10x hígított lentivírusos felülúszót, hígítatlan felülúszót, ill. ugyanennek két egymást követő napon történt alkalmazását összehasonlítva. A továbbiakban az EGFR-ITGB1 között fellépő molekuláris kölcsönhatást mértem mikroszkópos fluoreszcencia rezonancia energiatranszferrel (FRET).
A vizsgált sejtvonalakon az EGFR expresziója magas volt (T98G, HS683, A172, U251 és U87 esetén rendre 230, 150, 105, 90, 40 ezer), az ErbB2 és a PDGFR expressziója viszont alacsony (0-22000). Az ITGB1 kifejeződés szintén magas volt (rendre 145, 225, 220, 90, 135 ezer). Az A172, T98G és U87 sejteken az ITGB1-et a 3 eltérő „knockdown” protokoll 38%-60% tartományban csökkentette, de az egyes sejtek esetén nem találtunk érdemi különbséget a három protokoll között. Végül az EGFR-integrin közötti FRET mérést állítottuk be konfokális mikroszkópban. Az akceptor fotoelhalványítási protokollt optimalizáltuk a jel-zaj arány, a minta elmozdulása, és a minél tökéletesebb akceptor kiégetés szempontjából.
Eredményeink alapján az EGFR és az ITGB1 jelentős mértékben fejeződik ki több vizsgált glia tumor sejtvonalon, közöttük lehetséges molekuláris kölcsönhatás, melyet az integrin szint siRNS-sel történő csökkentése gyengíthet. Ezek alapján az eredeti és a „knockdown” sejtek modellrendszerként használhatók a kimeneti Akt útvonal, és a hozzá kapcsolható sugárrezisztencia vizsgálatában.