A veseátültetésen átesett (TX) személyek fokozott cardiovascularis halálozással rendelkeznek, a javuló vesefunkciók ellenére. Ebben részben szerepet játszik a 30-40%-os arányban kialakulóposzttranszplantációs diabetes mellitus (PTDM) is. A vesetranszplantáció után alkalmazott tartós immunszuppresszív kezelés károsítja a lipidanyagcserét, míg a PTDM jelentkezése továbbiatherosclerosisra hajlamosító tényezőt jelenthet. Ezért vizsgáltuk aPTDM betegek (n=99; 59 férfi, 40 nő), valamint a kontrollként szereplő nem-diabeteses veseTXszemélyek (n=64; 40 férfi, 24 nő) lipidparamétereit, köztük aHDL-hez kötött, az LDL oxidációját gátló paraoxonáz(PON) enzim aktivitásait.A PTDM betegekBMI-értéke (27.34±4.51 vs. 25.51±4.48 kg/m2, p=0.03), éhgyomri vércukor-értéke (6.46±1.93 vs. 5.17±1.05 mmol/l, p<0.001), LDL-C-szintje(2.96±0.89 vs. 1.67±0.56 mmol/l, p<0.0001) és CRP értéke (p=0.0017) szignifikánsan magasabb, a HDL-C szintje pedig szignifikánsan alacsonyabb volt (1.47±0.70 vs. 2.85±0.92 mmol/l, p<0.0001), mint a TX nem-diabeteses kontrollcsoportban.
A különböző PON (paraoxonáz, só-indukálta PON, arilészteráz) aktivitásokat, valamint a HDL-re standardizált PON aktivitást (PON/HDL arány) vizsgálva nem találtunk szignifikáns különbséget a PTDM betegcsoport és a nem-diabeteses kontroll TX személyekközött (PON p=0.54, PON/HDL arány p=0.15). A két csoport szérum összkoleszterin- és triglicerid- szintjeiben sem volt igazolható szignifikáns különbség.
Eredményeink alapján a PTDM betegek hátránya a kontrollcsoporttal szemben az elhízásban, a magasabb CRP, LDL-C, valamint az alacsonyabb HDL-C szintben mutatkozik meg, azonban a paraoxonáz aktivitásokban nem igazolható számottevő különbség.