Bevezetés: A véralvadás XIII-as faktora (FXIII) potenciálisan aktív A (FXIII-A) és gátló/stabilizáló B (FXIII-B) alegységekből álló heterotetramer protranszglutamináz. A FXIII a véralvadás utolsó fázisában aktiválódik, főbb feladata a fibrinszálak keresztkötése. A FXIII-A teljes mennyisége a tetramer komplexben található a plazmában, míg a FXIII-B kb. fele szabadon kering. A FXIII-A2B2 komplex képződésének körülményei máig nem tisztázottak. Korábban ugyan közöltek kötődési állandókat, de ha ezen adatokat (Kd: 4x10-7, ill. 8,06x10-8 M) valósnak tekintenénk, a plazmában jelentős mennyiségű szabad FXIII-A2-nek kellene lennie.
Célkitűzés: Felszíni plazmon rezonancia (SPR=surface plasmon resonance) technikával megvizsgálni a FXIII alegységek kötődési kinetikáját, és meghatározni a kötődési állandót.
Anyagok és módszerek: Humán plazmából preparált FXIII-B alegységet kovalensen immobilizáltuk CM5 típusú chipekhez, illetve biotinált FXIII-B-t immobilizáltunk streptavidinnel fedett chiphez (SA chip). Analitként humán placenta eredetű FXIII-A2-t (cFXIII), ill. rekombináns FXIII-A2-t (rFXIII-A2) is alkalmaztunk kis- (60 nM) és nagy (60 nM) koncentráció tartományban.
Eredmények: Kis koncentráció tartományban az alábbi egyensúlyi disszociációs állandókat kaptuk (Kd): 6,60x10-10 M (CM5 chip, cFXIII), 3,14x10-10 M (CM5 chip, rFXIII-A2) és 9,99x10-10 M (SA chip, cFXIII). Nagy koncentráció tartományban az alábbi Kd értékeket kaptuk: 3,47x10-9 M (CM5 chip, cFXIII), 2,28x10-9 M (CM5 chip, rFXIII-A2) és 3,04x10-8 M (SA chip, cFXIII). Az adatokból arra következtetünk, hogy a FXIII-B rendelkezik egy kisebb és egy nagyobb affinitású FXIII-A kötőhellyel is.
Konklúzió: A FXIII alegységek kötődését SPR technikával korábban nem vizsgálták. A módszer alkalmasnak bizonyult a FXIII komplex képződésének vizsgálatára: a chip felszíntől és az analit eredetétől függetlenül a kis ill. nagy koncentrációtartományban kapott adatok közel azonosnak mondhatók. A korábban közölt Kd értékekhez képest az SPR technikával jelentősen alacsonyabb értékeket kaptunk, melyből következtethetünk a két alegység igen erős affinitására, ill. a keringésben igen kis mennyiségű szabad FXIII-A2 jelenlétére.