A gerincsebészetben használt implantátumok nagyon sokszor több alkatrészből összeállított, bonyolult rendszerek, amelyeket a rögzülési pontokon általában egy-egy csavar meghúzásával stabilizálunk. Nagyon sok jelenleg is forgalomban lévő implantátumhoz nincs határozott gyártói utasítás a meghúzás erejét illetően, így sebészenként változó, hogy ki milyen erősen rögzíti a csavarokat. Munkánkban azt a kérdést vizsgáltuk, hogy a különböző gerincsebészek esetében milyen szórást mutat a csavarok meghúzása.

A vizsgálathoz egy műanyag gerincmodellt használtunk, amelybe 5-5 speciálisan előkészített, nagy szilárdságú acélból készült gerinccsavart helyeztünk el. A vizsgálatban résztvevő sebészeknek az összesen 10 csavart kellett műtői körülményeket imitáló helyzetben meghúzniuk. Az egyetlen lényeges különbség az volt, hogy gumikesztyű nélkül, csupasz kézzel dolgoztak.

A vizsgálat három szakaszban történt. Mivel a meghúzás forgatónyomatékát direkt módszerrel nem tudtuk mérni, ezért azt a kilazításból számoltuk ki. A kilazítás/meghúzás arányok lemérése volt az első szakasz.
A második szakasz a sebészek általi meghúzások lemérése volt. Mindenki ugyanazzal a csavarhúzóval végezte a meghúzásokat. Az egyetlen kérés az volt, hogy úgy húzzák meg a csavarokat, amint azt a műtőben tennék.
A harmadik szakaszban azt mértük le, hogy változtak-e a csavarok kilazítás/meghúzás arányai a mérések után, ezáltal tudtuk utólagosan is validálni a módszerünket. A vizsgálatsorozatban 22 gerincsebész vett részt, akik így összesen 220 csavarmeghúzást hajtottak végre.

A kísérlet eredményei sebészenként nagy szórást mutattak. Megállapítottuk, hogy átlagosan 4,52 Nm maximális nyomatékot fejtenek ki a sebészek a csavarok meghúzásakor, valamint azt, hogy a nyomaték értéke nagyban függ a kéztartástól és az oldalállástól is.