Patkány nucleus cochlearis dorsalis neuronok morfológiájának számítógépes vizsgálata

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Konferencia: 
2009/2010. tanévi helyi TDK konferencia
Szekció: 
Patológia, Anatómia, Hisztológia, Morfológia, Igazságügyi Orvostan
Szerző(k):
Tóth Judit Lenke
Intézet:
Élettani Intézet
Témavezető(k):
Dr. Rusznák Zoltán
Kőszeghy Áron

A nucleus cochlearis dorsalis (DCN) a hallópálya első átkapcsolódási helye, melyben az elágazó hallóidegrostok többféle neurontípuson is szinaptizálnak (pl. óriás-, pyramis- és cartwheel-sejtek). Jelen munkában célul tűztük ki a DCN nagy sejttesttel jellemezhető, ám az irodalomban a mai napig nem egyértelműen jellemzett és klasszifikált neuronjainak morfológiai jellemzését. A vizsgálatokhoz elektrofiziológiai méréseink alatt biocitinnel feltöltött sejteket alkalmaztunk, amiket streptavidinnel konjugált Alexa-488 fluorofórral tettünk láthatóvá. Az így előhívott sejtekről konfokális mikroszkópos sorozatfelvételeket készítettünk (ún. „Z-stack” üzemmód), ami lehetővé tette az egyes neuronok sejttestének és nyúlványrendszerének három dimenziós rekonstrukcióját. Az így nyert konfokális képsorozatok alapján két különböző számítógépes programmal (NeuronStudio és Neurolucida) készítettük el a sejtek térfogati modelljét. Ezen modell segítségével az egyes sejtek nyúlványrendszerének elágazódását számszerűsíthető morfológia paraméterekkel tudtuk jellemezni, ugyanakkor lehetővé vált a két program teljesítményének és használhatóságának összehasonlítása is. A sejtek morfológiai leírásánál kiindulási paraméterekként a soma átmérőjét, alakját, felszínét és térfogatát, a sejttestből induló nyúlványok számát, valamint a nyúlványrendszer egészének legnagyobb kiterjedését határoztuk meg. Az elágazódási rendek függvényében és az ún. Sholl-analízishez tartozó Sholl-körökben több paramétert is vizsgáltunk, melyek a sejtek nyúlványrendszerének számszerű jellemzésére voltak alkalmasak. Reményeink szerint a fenti paraméterek meghatározásával mód nyílhat a DCN neuronok pontos, a funkcionális sajátságokkal jól korreláló morfológiai csoportosítására.

Támogatók: Támogatók: Az NTP-TDK-14-0007 számú, A Debreceni Egyetem ÁOK TDK tevékenység népszerűsítése helyi konferencia keretében, az NTP-TDK-14-0006 számú, A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karán folyó Tudományos Diákköri kutatások támogatása, NTP-HHTDK-15-0011-es A Debreceni Egyetem ÁOK TDK tevékenység népszerűsítése 2016. évi helyi konferencia keretében, valamint a NTP-HHTDK-15-0057-es számú, A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karán folyó Tudományos Diákköri kutatások támogatása című pályázatokhoz kapcsolódóan az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és a Nemzeti Tehetség Program