Gyermekkorban a húgyúti fertőzések a légúti fertőzések után a második leggyakoribb bakteriális fertőzéstípusnak számítanak. Az orvoshoz forduló lázas gyermekek akár 7-10%-a is húgyúti fertőzésben szenvedhet. A nem megfelelően kezelt esetekben szövődményként vesehegesedés, magas vérnyomás, krónikus vesebetegség alakulhat ki. A nagy esetszámú leírások az időben megkezdett terápia mellett is jelentős arányú (12-17%) vesehegesedésről számolnak be, ez az arány vesico-ureteralis reflux (VUR) esetén jelentősen magasabb. Az antibiotikus kezelés módja, időtartama, a VUR esetén alkalmazott folyamatos antibiotikus prevenció, a fertőzés után elvégzendő vizsgálatok továbbra is vita tárgyai. Jelenlegi felmérésünkben a debreceni Gyermekklinikán 2002-2009. között húgyúti fertőzés miatt kezelt 430 beteg 514 esetének adatait dolgoztuk fel, külön csoportban vizsgáltuk a csecsemőkori ill. a súlyos urológiai rendellenesség talaján kialakult fertőzéseket.
Eredményeink: Csecsemőkorban zajlott a fertőzések 44%-a és köztük magas (14%) arányban találtunk a későbbi kivizsgálás során VUR-t, a későbbi életkorban ez jelentősen alacsonyabbnak adódott (8%). A magas stádiumú (VUR III-V.st.) refluxos gyermekek között a DMSA scintigraphia eredménye csaknem 20%-ban eltérés nélküli volt. A hajlamosító tényező nélküli esetekben a kitenyészett baktériumok között a harmadik generációs cefalosporinokkal szembeni rezisztencia igen alacsony volt, azonban urológiai rendellenesség esetén gyakori volt a rezisztens törzsek előfordulása. A hajlamosító tényezők nélküli csoportban (343 gyermek) mindössze egyetlen nephropathia alakult ki.
Konklúzió: lázas húgyúti fertőzés kezelésére a III. generációs cefalosporin hajlamosító tényező nélkül jó választásnak bizonyult, azonban ismert urológiai eltérés esetén gyakori volt a rezisztens baktériumok előfordulása. Csecsemőkorban a VUR kizárására továbbra sem nélkülözhető a cystographia alkalmazása.