A rheumatoid arthritis (RA) patogenezisében az egyik kulcsfontosságú pro-inflammatorikus citokin az IL-6. Bizonyított szerepe van a neovascularisatio, synovialis hyperplasia, a gyulladásos beszűrődés és a csont reszorpció kialakulásában. Így az IL-6 receptor monoklonális antitestttel történő gátlása révén jelentős javulás érhető el a RA prognózisában és a betegek életminőségében. Nem véletlen, hogy az utóbbi években a TNF-α gátlók mellett a tocilizumab is fokozott figyelmet kapott a biológiai terápiák között.
Munkám célja, hogy felmérjem a DE OEC Reumatológiai Tanszéken gondozott és tocilizumab kezelésben részesülő betegek terápiára adott válaszkészségét az alábbiak szerint; az átlagosan 18 hónap megfigyelési idő alatt mennyire mérséklődött a betegség aktivitása (mutatója: DAS28) és a gyulladásos laboratóriumi paraméterek (CRP), hogyan változott a kezeltek életminősége (HAQ), illetve a gyógyszer mellett milyen mellékhatások léptek fel.
Ebben a retrospektív vizsgálatban 70 (60 nő,10 férfi, átlagos betegség fennállási idő: 12 év) RA-ban szenvedő beteg adatait dolgoztam fel, akik közül 31-en monoterápiában, míg 39-en bázisterápiával - a legelső betegek 2009-től egészen napjainkig - kombináltan kapták a kezelést.
Az eredmények objektíven és szubjektíven is javulást mutattak. A CRP értéke 71%-ban normalizálódott, a DAS 28 érték alapján jó válaszkészséget 62 betegnél (88%) regisztráltunk. A DAS28 és HAQ eredményei egymással korrelálnak. 9 beteg esetében kellett a terápiát megszakítani adverz események miatt. A mellékhatások közül a lipidek, májenzimek megemelkedése és leukopenia emelhető ki, amelyek dózisredukcióval és szupportív kezeléssel reverzibilisnek bizonyultak.