MHC glikoproteinek és IL-2/IL-15 receptorok mobilitásának és kölcsönhatásainak vizsgálata fluoreszcencia mikroszkópiás módszerekkel depolarizált T-limfóma sejtek membránjában

A sérült, gyulladt szöveti területeken az extracelluláris káliumkoncentráció megnő. Ez a limfociták membránjának depolarizációját hozhatja létre. Az interleukin-2 és -15 receptorok fontos szerepet játszanak a T sejtek működésének szabályozásában. Intézetünkben korábban kimutatták, hogy az IL-2 és -15 receptorok az MHC I és II molekulákkal közös klasztereket alkotnak T sejtek membránjában. A receptorok közös béta és gamma alegységei működésük során foszforilálódnak, ezáltal permanens dipólmomentumra tesznek szert. Így a membránpotenciál változása hatással lehet a konformációjukra, és ezen keresztül kölcsönhatásaikra, mobilitásukra, működésükre is. Kísérleteim során ezeket a jellemzőket vizsgáltam FT7.10 és K6 T-limfóma sejteken. A membránt az extracelluláris káliumszint emelésével vagy a Kv1.3 feszültségfüggő káliumcsatornákat blokkoló margatoxin alkalmazásával deporalizáltam. A fehérjéket fluoreszcens Fab fragmentumokkal jelöltem, majd a mobilitást fluoreszcencia korrelációs spektroszkópiával mértem. Az autokorrelációs függvényből meghatároztam a félértékhez tartozó diffúziós időt, illetve az ehhez tartozó diffúziós állandót. Kimutattuk, hogy mind az IL-receptorok, mind az MHC molekulák mobilitása csökkent a depolarizáció hatására. A kontrollként használt DiIC18 lipid analóg és a GPI-kapcsolt CD48 fehérje mobilitása ezzel szemben nem változott, tehát a depolarizáció által indukált mobilitáscsökkenés a transzmembrán proteinekre specifikus. Fluoreszcencia anizotrópia mérésével azt is igazoltuk, hogy a kezelés nem befolyásolja a membrán mikroviszkozitását. A fehérjék közötti kölcsönhatásokat fluoreszcencia rezonancia energia transzferrel mértük. Eddigi méréseim alapján a molekulák közötti megfigyelt asszociációk némelyike kismértékben erősödött, ami összhangban áll a mobilitás csökkenésével. A receptorműködést a STAT5 foszforilációjának mérésével követtük anti-PSTAT antitestes jelöléssel áramlási citométeren. Az IL-2 által kiváltott STAT5 foszforilációt a membrándepolarizáció növelte, míg az IL-15 által indukáltat nem változtatta. Ez arra utalhat, hogy a két citokin kötődése a receptorok konformációját eltérő módon befolyásolhatja.