Emberi temporalis csontok szövettani feldolgozásának optimalizálása.

Bevezetés: Az emberi belsőfülbetegségek patomorfológiája a temporális csont és a hártyás labirintus rejtett helyzete miatt csak post mortem vizsgálható, amely a belsőfülkutatás egyik legnagyobb kihívása.
Célok: Tanulmányunk során egy olcsó, gyors és könnyen reprodukálható szövettani módszert kívántunk kidolgozni, mely egyben lehetővé teszi a különböző immunhisztokémiai eljárások alkalmazását is.
Anyagok és módszerek: Tanulmányunkban tizenegy temporális csontpreparátumot (n=11, férfi=7, nő=4, átlagéletkor=62.34 év) dolgoztunk fel. A szövettani előkészítés során a csontok dekalcinálására többféle ágenst használtunk: 0.5 M EDTA, 1 M HCl, 10% (v/v) TCA. A megfelelő méretűre vágott szövettani blokkokat 10% (m/v) analitikai tisztaságú zselatinba ágyaztuk. A mintákat 55 °C-os vízfürdőbe helyeztük, elősegítve a beágyazó anyag szöveti diffúzióját. A metszést -10-30°C hőmérsékleten, 10-30 µm szeletvastagsággal végeztük. A metszeteket tárgylemezre úsztatva, hagyományos H.E. eljárással festettük meg.
Eredmények: A 11 temporális csontból 2 minta őrizte meg a hártyás labirintus finomszerkezetét. Ezekben a dekalcináló szer TCA volt, a metszési hőmérséklet optimumát -18°C-nak találtuk, míg az ideális szeletvastagság 24 µm volt. Az egyéb dekalcináló szerek súlyos morfológiai károsodást okoztak, míg a kisebb szeletvastagság a beágyazó anyag leválását, a metszet szakadását eredményezte.
Következtetések: Vizsgálataink során olyan temporális csont feldolgozási módszert alakítottunk ki, mely szemben más hasonló szövettani technikákkal (paraffin-, celloidin- és poliészter gyanta beágyazás) olcsóbb, könnyen kivitelezhető, jól reprodukálható és emellett megőrzi a hártyás labirintus finomszerkezetét is. A megfelelő dekalcinálás valamint az optimális metszési hőmérséklet megválasztása nagymértékben befolyásolja a metszet további immunhisztokémiai tanulmányozását.