Bikarbonáttartalmú dializáló folyadék hatása a sav-bázis és ionháztartásra dialízis alatt és után

Bevezetés: A hemodialízis (HD) kezelésben elfogadott a bikarbonátos oldat használata. Számos előnye mellett azonban mellékhatásaival is számolni kell.
Célkitűzés: Vizsgálataink célja, hogy megfigyeljük, vajon a jelenleg alkalmazott HD előírással milyen változást okozunk a betegek ion- és a sav-bázis háztartásában.
Anyagok és módszerek: DEOEC Szervpótló Centrumában kezelt hét végstádiumú veseelégtelen beteget követtem a négy órás kezelésük alatt és az azt követő napon a következő HD-ig. Vérvételre 10 alkalommal került sor, amelyből laboratóriumi értékelés történt.
Eredmények: Az egyénre szabott kezelések átlagértékei szerint a pH a normál tartományon belül emelkedett a HD alatt, ezt követően pedig az első 8 órában gyors ütemben majd lassan csökkent a kiindulási értékre. A szérum bikarbonát koncentrációja egyenletesen emelkedett a fiziológiás tartományt meghaladó értékre, mely a HD utáni 1. órában már normalizálódott, majd fokozatosan csökkent a HD előtti állapotra. A vérgáz paraméterek átlagai az egyéni ingadozása ellenére stagnáltak. A betegek Na-szintje végig állandó volt. A szérum K-szint a kezelés során csökkent, azonban két órán belül megemelkedett, de nem mutatott szignifikáns különbséget a predialitikus értékhez képest. A Cl koncentrációja dialízis alatt jelentősen csökkent, a kezelést követően lassú, fokozatos emelkedést mutatott. A Ca szintje szignifikánsan emelkedett, majd kezelés után 8 órával visszatért a kiindulási értékre. Ezzel ellentétesen változott a foszfát-szint. Az alacsony Mg-tartalmú HD-oldat miatt eredményes volt a Mg eltávolítása. Az ultrafiltráció miatt az albumin az első 4 órában megemelkedett, majd a HD utáni 8. órára szintje visszacsökkent.
Következtetés: A pH, bikarbonát, K értékek a dialízis utáni 1-2. órában rendeződtek. Itt a markáns szérumkoncentráció változások valószínűleg az intravaszkuláris tér és dializáló oldat közötti intenzív kicserélődés következményei. A többi paraméter a dialízis utáni 8. órában állt helyre. Ez az extracelluláris és egyéb vízterek közötti kiegyenlítődésnek tulajdonítható. A nemzetközileg elfogadott HD protokoll biztonsággal alkalmazható, az átlag paraméterek a normál tartományt tartósan nem haladták meg.