Korábbi méréseink során azt tapasztaltuk, hogy a nifedipin kalciumcsatorna-gátló hatékonysága csökken, ha az izolált szívizomsejteket egyidejűleg a ß-adrenerg agonista izoprotenerollal kezeljük. Mivel a kalciumcsatorna-gátlószereket nemcsak kísérletes körülmények között, hanem a klinikumban is széleskörűen alkalmazzák, ezért megvizsgáltam, hogy a ß-adrenerg aktiváció hogyan befolyásolja a különböző kalciumcsatorna-gátlószerek hatékonyságát.
A kísérleteket kutya izolált kamrai szívizomsejteken végeztem. A kalciumáramot a patch clamp technika egész sejtes konfigurációjában mértem, 37 ºC-on. A ß-adrenerg jelátviteli útvonalat minden esetben 100 nM izoprotenerollal (ISO) aktiváltam.
Megállapítottam, hogy a diltiazem 10 μM koncentrációban 86±2 %-kal csökkentette a kalciumáram amplitúdóját, míg ISO jelenlétében a gátlás mértéke mindössze 32±8 %-nak adódott (n=6; p<0,05).
5 μM verapamil 89±1 %-os kalciumáram gátlást okozott, izoprotenerollal együtt alkalmazva a gátlás mértéke 73±6 % volt (n=10; p<0,01). A nifedipin 5 μM koncentrációban 5,1±0,5 pA/pF-ról 0,7±0,2 pA/pF-ra csökkentette a a kalciumáramot, nifedipin+ISO hatására viszont 2,7±0,7 pA/pF áramot mértünk (n=6; p<0,05). Nizoldipin (1μM), és nizoldipin+ISO jelenlétében a kalciumáram amplitúdója a kontroll érték 4±1 %-ra, valamint 11±3%-ra csökkent. A nizoldipin jelenlétében mért áramamplitúdók nem különböztek szignifikánsan a nizoldipin+ISO jelenlétében mért értékektől (n=7; N.S.). A kobalt és a mangán kalciumcsatorna-gátló hatását az ISO szintén nem befolyásolta szignifikáns mértékben.
Eredményeim alapján feltételezzük, hogy az ioncsatorna foszforilációja megváltoztathatja az organikus gátlószerek kötődését a csatorna fehérjéihez. Ezek az adatok arra is felhívják a figyelmet, hogy azokban a kísérletekben, ahol a ß-adrenerg jelátviteli útvonalat aktiváljuk, a kalciumcsatorna teljes gátlása érdekében célszerű a gátlószereket a szokásosnál nagyobb koncentrációban alkalmazni.