A dilatatív cardiomyopathia kialakulásában a genetikai prediszpozíció, vírusinfekció, myocarditis tekinthető fontos oknak, de felvetették myocardium ellenes antitestek szerepét is.

Betegek és módszerek: Vizsgálatunkba a Kardiológiai Klinika 15, optimális terápia mellett is súlyos szívelégtelenséggel élő betegét vontuk be. Szívelégtelenségük eredete különböző etiológiájú dilatatív cardiomyopathia, átlagos bal kamrai ejekciós frakciójuk (EF) 26±7% volt. Kísérleteinkben az autoantitestek jelenlétét western blot és immunhisztokémiai technikákkal vizsgáltuk, továbbá a klinikai adatokat is összehasonlítottuk az autoantitesttel rendelkező (n=5) és azzal nem rendelkező (n=10) betegek vonatkozásában.

Eredmények: A betegek szérumában az autoantitestek jelenlétét western blot módszerrel igazoltuk, ahol a beteg szérumában található IgG kötődését mutattuk ki patkány és humán szív és aorta minták fehérjéihez. Ennek során 5 beteg esetében találtunk autoantitesteket, melyek a szívben 26, 38, 55 és 70 kDa, míg aortában 34, 38 és 70 kDa méretű antigénekkel mutattak keresztreakciót. Ezen antigének szöveti lokalizációját immunhisztokémiával vizsgáltuk és szívizom, valamint ér specifikus festődést is azonosítottunk. A klinikai adatokat tekintve az autoantitesttel rendelkező csoport (n=5) esetében az ejekciós frakció (kamrai kontraktilitási paraméter) értéke alacsonyabb volt, jóllehet ez még a kis elemszám miatt nem bizonyult szignifikánsnak (23±6% vs. 28±7%, p=0,088).

Következtetés: Eredményeink az autoantitestek lehetséges szerepére utalnak a szívelégtelenség progressziójában dilatatív cardiomyopathiás betegekben.