Szülésvezetés előzményi császármetszést követően

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Konferencia: 
2009/2010. tanévi helyi TDK konferencia
Szekció: 
Operatív klinikai orvostudomány II.
Szerző(k):
Degrell István
Intézet:
Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika
Témavezető(k):
Dr. Török Olga

Bevezetés: Napjainkban a császármetszések gyakorisága fokozatosan emelkedik, ennek eredményeként azoknak a szüléseknek az aránya is, ahol előzetes császármetszést követően kell dönteni a szülésvezetés módjáról. A világon igen eltérő a gyakorlat, csakúgy, mint Magyarország különböző intézményeiben.
Célkitűzés: Vizsgálni kívántam a DEOEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának gyakorlatát és az irodalmi adatok tükrében értékelni az eredményeket.
Anyag és módszer: A 2008-ban zajlott szülések retrospektív elemzését végeztem, a MEDSOL adatbázisból illetve a szülészeti naplóból nyert adatokat Excel táblázatban rögzítettem és vizsgáltam.
Eredmények: A 276 esetből 183 (66,3%) alkalommal történt ismételt császármetszés, ebből elektív műtét volt 120 (65,6%), aminek indoka 33 esetben legalább 2 előzményi császármetszés, 21 esetben pedig a korábbi császármetszés javallatát képező, továbbra is fennálló anyai ok.
Spontán szülést 156 esetben kíséreltek meg, ezekből 93 (59,6%) végződött hüvelyi szüléssel, köztük 3 gemini szülés. A sikeres spontán szülés aránya nem volt magasabb akkor sem, ha az előzményben már legalább egy spontán szülés is szerepelt 52,3% (30 eset).A kedvezőtlen méhszáj státusz miatt prosztaglandinnal történő méhszájérlelést követő szülés indukciók 13-ból csak 5 esetben (38%) fejeződtek be hüvelyi úton.
Az egész vizsgálati anyagban 21 szövődmény (7,6%) fordult elő, ebből 18 császármetszés után, és csupán 3 spontán szülést követően.
Konklúzió: Az irodalmi adatokhoz viszonyítva a spontán szülések aránya összességében viszonylag magas, ugyanakkor a megkísérelt spontán szülésekből a sikeresen végződők aránya valamivel alacsonyabbnak bizonyult. A szülésvezetés módjáról történő döntéshozatal során fokozott figyelmet indokolt fordítani a megfelelő szelekciós kritériumokra.

Támogatók: Támogatók: Az NTP-TDK-14-0007 számú, A Debreceni Egyetem ÁOK TDK tevékenység népszerűsítése helyi konferencia keretében, az NTP-TDK-14-0006 számú, A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karán folyó Tudományos Diákköri kutatások támogatása, NTP-HHTDK-15-0011-es A Debreceni Egyetem ÁOK TDK tevékenység népszerűsítése 2016. évi helyi konferencia keretében, valamint a NTP-HHTDK-15-0057-es számú, A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karán folyó Tudományos Diákköri kutatások támogatása című pályázatokhoz kapcsolódóan az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és a Nemzeti Tehetség Program